A Szolgáltató Város
2019. június 24. Több blog
KIUTAK a hajléktalanságból
Ilyen rendezettnek a színházkertet még sohasem láttam! – dicsérte a hajléktalan sorsból kiemelt 12 ember munkáját a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az operett fesztivál rendezvénysorozat előtt.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Befogadás Házának pályázati keretből megvalósuló programja a Veszprémben közterületen élő hajléktalanok ellátását segíti, személyre szabott támogatásokkal. Elsőként a lakhatás problémáját igyekeztek megoldani, így az elmúlt év augusztusában 20 fő, utcán élő hajléktalan ember került támogatott lakhatásba.

Az albérletbe kerülést követően, a kezdeti időszakban étkeztetést, majd a szükséges tárgyi, háztartási eszközöket, ruházatot, tisztasági szereket biztosították a résztvevők számára. Emellett szociális munkás, valamint pszichológus szakemberek segítették a beilleszkedést.

Az oktatási program 2018. novemberében indult el, mely hat képzési elemből áll és melyen 12 fő vesz részt. Elsőként Nagyvázsonyban végezték az állatgondozói képzés gyakorlati részét a hajléktalan emberek, május végétől pedig a VKSZ Zrt-nél töltenek három hónapot és az OKJ-s kertészeti képzés napi 6X45 perces gyakorlati alapjai sajátítják el, folyamatos felügyelet és szakmai irányítás mellett. A kertészeti munkák során a Színházkert zöldfelületi rendezésében segédkeztek: a murvás utakat kapálták, cserjéket gazoltak és a sarjakat vágták ki, ami a nyári zsúfolt teendők miatt jelentős segítséget jelentett a közszolgáltatónak - a rendezvényhelyszín kifogástalan állapotban fogadhatta az odaérkezőket.

A KIUTAK elnevezésű program rendszeres jövedelmet, élelmezést és útiköltség támogatást biztosít a hajléktalan sorban élőknek. Egészen 2020. május végéig segíthetők tervezett támogatásokkal ezek az emberek, abban a reményben, hogy a gyakorlati képzéseik során minél többen lesznek majd olyanok, akik meg fogják állni a helyüket önállóan is a munkaerőpiacon és ezzel közelebb kerülnek a társadalmi integrációhoz. Ezt segíti még a program végén megvalósuló munkaerőpiaci felkészítés (önéletrajzírási útmutatók stb.) és az alapfokú számítástechnikai képzés is.

A VKSZ Zrt. örömmel vesz részt olyan programokban, melyek a társadalmi periférián élők esélyeit növelik, lehetőséget teremtve egy reménytelibb életre.

KIUTAK a hajléktalanságból