A Szolgáltató Város
2019. március 22. Több blog
 
A mai fiatalok? Igenis tájékozottak!
Kizártnak tartjuk, hogy csak válogatott gyerekek érkeznének hozzánk és azt is, hogy a közel két óra alatt „viselkednének”. 
Kifejezetten örülünk nyitottságuknak és annak, hogy tanáraik, pedagógusaik fontosnak tartják elhozni őket oktatótermünkbe és megismertetni őket a fenntarthatóság hétköznapokban is alkalmazható praktikáival.
A mai fiatalok? Igenis tájékozottak!

A fenntarthatósági témahét időpontját Áder János köztársasági elnök hirdette ki, és 2019-ben a március 18 – 22 közötti időszakot jelölte ki erre. Társaságunk és a VHK Nonprofit Kft. interaktív foglalkozásokkal fogadta a szemléletváltásra fogékony általános és középiskolás generációt.

A mai fiatalok? Igenis tájékozottak!

Marosvölgyi Zsuzsanna kolléganőnk egyedülálló ötleteivel, kreatív foglalkozásaival úgy elrepül két óra, hogy a gyerekek észre sem veszik. Hulladékot válogatnak mini válogatószalagon, abszolút leképezve a valóságot. Palackot préselnek, belepillantanak az italos kartonból történő papírmerítés rejtelmeibe. A végén színeznek, ragasztanak, - mindig alkalmazkodva az egyes korosztályok igényeihez.

A mai fiatalok? Igenis tájékozottak!

A mostani témahéten hat osztály, körülbelül 170 gyerek vett részt a foglalkozásokon, de ezzel még nincs vége, hiszen a további bejelentkezőket a témahéten túl is fogadjuk.

A mai fiatalok? Igenis tájékozottak!

Köszönjük a programok résztvevőitől érkező pozitív visszajelzéseket, mi pedig folyamatos megújulással igyekszünk meghálálni a bizalmat! 

A mai fiatalok? Igenis tájékozottak!