A Szolgáltató Város
2018. május 11. Több blog
„Olyan a kert, mint a szép zene”
Begónia, kúpvirág, legényrózsa, kerti vasfű – gyönyörű egynyári virágokat ültettek a Cserhát Társas Kör és a Lokálpatrióták A Városért Egyesület önkéntesei a VKSZ Zrt-vel közösen. Az ültetésben Némedi Lajos alpolgármester és dr. Temesvári Balázs vezérigazgató is segédkezett.
„Olyan a kert, mint a szép zene”
Az elmúlt évben volt az első közös, civilek – VKSZ Zrt. környezetszépítési akció, a sikereket és a lelkesedést látva egyértelmű az ismétlés és a hagyományteremtési szándék. A Városom, Veszprém mozgalom sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az a számos közösségi környezetszépítési akció, amivel folyamatosan jelen vagyunk óvodákban, iskolákban és szerte a városban a civilekkel együttműködve.
„Olyan a kert, mint a szép zene”

Ma 1060 tő egynyári virágot ültettünk el a Bagolyvári utcában, mintegy 60 négyzetméternyi felületen közösségi összefogással. A hónap végére, amikor ez mind virágba borul, gyönyörű dísze lesz a belvárosnak.

„Olyan a kert, mint a szép zene”

Ezúton is várjuk azoknak a civil szervezeteknek, lakóközösségeknek a jelentkezését, akik szívesen ápolnának, gondoznának közösségi kerteket vagy bármilyen olyan környezetszépítő tevékenységet végzenek, mellyel jó szívvel kapcsolódnának a Városom, Veszprém mozgalomhoz!

„Olyan a kert, mint a szép zene”