A Szolgáltató Város
2017. november 20. Több blog
Fődíj a környezetszépítő versenyen
Veszprém nyerte a fődíjat a Virágos Magyarország mozgalom 50.000 fő feletti városainak kategóriájában. Ezzel a győzelemmel kivívta a jogot, hogy részt vegyen az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale) megmérettetésen.
Egy évek óta tartó folyamat gyümölcse érett most be, hiszen Veszprém minden évben meghatározó szereplője és résztvevője a Virágos Magyarország mozgalomnak. A zöldfelületeink érdekében dolgozó szakemberek az évek során megfogalmazott kritikák és észrevételek mentén igyekeztek a fejlesztéseket megvalósítani. Rég nem „csupán” virágosításról van szó, nem véletlen a mozgalom kifejezés. A bíráló zsűri sokkal komplexebb képet vár el. A fenntarthatóság, a környezeti nevelés, a közösségek bevonása mind olyan tényezők, amelyeknek a pályázók igyekeznek megfelelni.

Büszkeség számunkra, hogy a VKSZ Zrt. szakemberei vállalták a városunkat a zsűrinek bemutató útvonal összeállítását és számos esetben hívták már meg zsűrizni is az országos szinten pályázó városokba társaságunk kollégáit. Ők is azt hangsúlyozzák, hogy nagy elismerés ez a díj, hiszen egy visszaigazolás a szakma részéről arról, hogy jó úton vagyunk. Ugyanakkor az a célunk, hogy jól működő csapat alakuljon ki a közösségek, a szakemberek összefogásával, egy jobb, élhetőbb város érdekében.

A nyári nemzetközi megmérettetésig egy ún. felkészítő bizottság látogat időről-időre Veszprémbe. Ők fognak majd elvárásokat és olyan javaslatokat megfogalmazni, melyek segíti városunkat a helytállásban nemzetközi színtéren is.

Fődíj a környezetszépítő versenyen