Építési, bontási hulladék – Hová vigyem?
2017. március 22.
Több blog

A VKSZ Zrt. üzemelteti azt a Hulladékgyűjtő telephelyet, mely a Házgyári út végén az egykori Cseri murvabánya mellett üzemel. Ide szállítható be az inert (tiszta bontási) és kevert bontási hulladék. Ha például felújítjuk a fürdőszobát a levert csempe, mosdó tiszta bontási hulladéknak számít. Ha már kerül bele kibontott ajtó - és ablakkeret, műanyag kád, zsanér vagy kábelcsövek, kevert hulladékról beszélünk. A telephelyre érkezve a szállítójárművel mérlegre kell felhajtani, majd a térmester által meghatározott helyre boríthatjuk a hulladékot. Annak érdekében, hogy a lepakolás gyors legyen a VKSZ Zrt. lapátot, gereblyét és seprűt is ad a hulladék beszállítójának.
A lepakolás után ismét mérlegelés történik, és az így megállapított hulladékmennyiség után kell elhelyezési díjat fizetni. Fontos, hogy a hulladék nyilvántartása nem köbméterben, hanem kilogrammban, tonnában történik. A beszállítás során minden esetben már a bejáratnál történik szemrevételezés, mert a telephely csak meghatározott hulladékfajták átvételére jogosult. A teljes procedúrát kamera rögzíti, így nincs esély arra, hogy bárki is kijátssza az előírásokat.
Az átvehető hulladékok listáját érdemes alaposan átböngészni. Megtévesztő lehet, hogy a járműalkatrész kategória is szerepel a felsorolásban, de csak, mint főcsoport megjelölés. A ténylegesen átvehető hulladékfajta ebből a főcsoportból kizárólag a gumiabroncs. Itt van arra lehetőség, hogy nagy, akár ipari mennyiségben is leadjunk gumiabroncsokat, de semmilyen más autóalkatrész nem helyezhető el a telephelyen.
Tévhit az, hogy itt a hulladékok térítésmentesen leadhatók. A Hulladékgyűjtő telephelyre beszállított hulladékok csak díj fizetése mellett adhatók le, mennyiségtől és lakóhelytől függetlenül. Nincs kedvezmény veszprémi lakosoknak és nincs kedvezmény mennyiségek vonatkozásában sem.
Nem keverendő össze ez a telephely a Kistó utcai hulladékudvarral, aminek térítésmentes szolgáltatásairól itt tájékozódhat. Ne riasszon vissza senkit az, hogy az építési, bontási hulladékok elhelyezéséért fizetnie kell. Egy átlagos fürdőszoba felújításával járó hulladékmennyiség átvétele ritkán éri el az ötezer forintot. Lehet vitázni azon, hogy ez sok vagy kevés, de sokkal nagyobb árat fizetünk azért, ha a környezetünket pusztítjuk a hulladékok illegális elhelyezésével.
Megtalálta amit keresett?
Amennyiben nem, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére ››
Amennyiben nem, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére ››