A Szolgáltató Város
2016. április 12. Több blog
Koszorú, Erzsitől
Miért nekem kell intézni? :( Most nem tudok gondolkodni. Ez nem az a pillanat, amikor ontom az ötleteket, hogy ilyen vagy olyan legyen. Kicsi vagy nagy, milyen virág, milyen szalag, és még a felirat is – jaj, hagyjanak már! De ez van, a feladat az enyém, ideértem nincs visszaút, én fogom megrendelni a koszorút a temetésre.
Egy kis konténerház a Vámosin. Bent a temetőben. Semmi különös, belépek. Valami olyasmit tudtam kipréselni magamból, hogy temetésre megyek és szép legyen. Udvarias nem voltam, az biztos. Aztán már nem is annyira magamat sajnáltam, hanem az engem kiszolgáló hölgyet csodáltam. Mondhatok ilyet, hogy „levette a helyzetet”. Nem kérdezett, hanem végtelen türelemmel csak javasolt. Szólnom sem kellett csak bólogattam. Nem voltak udvariassági körök, ki volt, mi történt, semmi. Végre valaki, békén és magamra hagyott a gondolataimmal. Hamar végeztünk. Ha tudom, hogy ez ilyen nem kínlódtam volna előtte.
 
A temetés napján mentem a koszorúért. Majd elájultam. Kicsattanó, életigenlő, a mezők minden ízét magukban hordozó, csodálatos virágok, üde zöldek, rendkívüli ízléssel hajtott levelek. Még a szalag is művészien ölelte ezt a remeket. Elszégyelltem magam, hogy mennyire mufurc képpel álltam én hozzá. A világ végéig menekültem volna, hogy ne nekem kelljen ezt intézni. Most pedig örülök, hogy az elmúlás feldolgozhatatlan fájdalmát, szerény egyszerűségével és csodás virágaival megtanította elviselhetővé tenni.
 
Ehhez ő kellett, Erzsi és a koszorú Erzsitől…