A Szolgáltató Város
2020. november 18. Több hír
Hétvégén is gyűjteni fogja a szolgáltató a zöldhulladékot
Nincs megállás a zöldhulladék-elszállításban.
Az első hétvége tanúsága szerint, az elmúlt év hasonló időszakához képest közel harminc százalékkal nőtt meg a veszprémi lakosság által kihelyezett zöldhulladék mennyisége az őszi Zöldhulladékgyűjtési akció során. Örömmel vettük tudomásul, hogy egyre többen élnek a lehetőséggel, illetve annak, hogy többnyire a kihelyezés szabályait is betartják, ezek azonban egyszerre nem várt kihívások elé is állítják társaságunkat, melyet olykor még az őszi időszak betegségei és a járványhelyzet korlátozásai is tetéznek.
Utóbbi indokok miatt, illetve a haladás ütemének lelassulását ellensúlyozandó, társaságunk az akció hátralévő részében szombatra is állít be gyűjtőjáratot és túlmunkában is igyekszik majd eleget tenni a lakosság részéről mutatkozó igényeknek. Mindezek mellett tisztelettel kérjük a veszprémi lakosság türelmét, hisz a szolgáltatásunk összetettségéből adódóan alkalmanként előfordulhatnak kisebb-nagyobb csúszások!

Fontos: A zöld hulladék begyűjtését folyamatosan végezzük, a szabályosan kihelyezett zöld hulladékot pedig mindenhonnan el fogjuk szállítani.

Megértésüket előre is köszönjük!

"VHK" Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.