A Szolgáltató Város
2020. augusztus 24. Több blog
Otthoni körülmények között már szépen haladunk előre a zöldítés útján, így ideje, hogy a fesztiválokon is kicsit jobban odafigyeljünk az ökológiai lábnyomunkra.

Legyünk környezettudatosak a fesztiválon is!
Mi veszprémiek sok mindenre lehetünk büszkék: az épített örökségünkre, a zöldfelületeinkre, a fesztiváljainkra, vagy éppen arra, hogy a környezetvédelem területén is tudunk példát mutatni az ország többi városának és településének.

Ha például a szelektív hulladékgyűjtést nézzük, Veszprém ezen a téren kifejezetten vezető szerepet tölt be: az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés 2017-es, 33 városra kiterjedő kutatása szerint a teljes magyar lakosságra vetítve fejenként 60 db tejes és gyümölcsleves italos kartont használunk el egy év alatt, amiből a legtöbbet – fejenként 23 darabot – a veszprémiek gyűjtenek össze és helyeznek a szelektív hulladék tárolókba. Ez igen szép eredmény, és azt mutatja, hogy a saját háztartásunkat tekintve egyre inkább odafigyelünk a bolygó védelmére.

Legyünk környezettudatosak a fesztiválon is!

Az élet azonban nemcsak az otthon négy fala között zajlik, és hulladék sem csak ott keletkezik, hanem a nagy tömegeket vonzó rendezvényeken is. Veszprém igazi fesztiválváros, alap esetben szinte egymást érik a fesztiválok nyáron, ami amellett, hogy rendkívül örömteli, azt is jelenti, hogy ilyenkor több hulladék keletkezik: egy-egy Utcazene Fesztivál alatt például átlagosan 16 tonna hulladékot gyűjtöttek össze kollégáink az elmúlt években. Szerencsére itt is látunk pozitív változásokat: egyrészt az utóbbi két évben már valamivel csökkent a hulladékmennyiség, másrészt a fesztiválozók is egyre együttműködőbbek az éjszakai takarítást végző kollégáinkkal szemben.

Szeretnénk azonban, ha a példamutatásban még inkább elöl tudnánk járni, többek közt azzal, hogy ezeken a rendezvényeken is odafigyelünk az ökológiai lábnyomunkra. Ezért a fesztiválzöldítés első lépéseként az idei Utcazene Fesztiválon a kommunális hulladék gyűjtő edény mellé szelektív kukákat is kihelyezünk a belvárosi helyszínekre: ezekbe kerülhetnek majd a kiürült PET palackok és aludobozok.

Legyünk környezettudatosak a fesztiválon is!

A fesztiválozók részéről ez alig követel nagyobb erőfeszítést, mintha csak a legközelebbi kommunális hulladékgyűjtő edénybe dobnák a szemetüket, a haszna azonban annál nagyobb: a környezetünkért és a közérzetünk javításáért is tehetünk ezzel. Bár az elmúlt évtizedekben a fogyasztói társadalom folyamatosan azt sulykolta belénk, hogy minden eldobható és pótolható, ha így gondolkodunk, azzal csak azt érjük el, hogy a bolygóval együtt a saját egészségünket is feláldozzuk a kényelem oltárán.

 Másrészt, ha már büszkeségekről beszéltünk, nem felejthetjük el az Európa Kulturális Fővárosa címet sem. Ugyan a zsűri döntése alapján a titulus már a miénk, igazán akkor fogjuk bizonyítani, hogy érdemesek vagyunk rá, ha 2023-ban is jól vizsgázunk. Az pedig csak úgy sikerült, ha mindannyian kivesszük a részünket belőle: hiszen a kultúra nemcsak a látványos programokról szól, de arról is, hogy a cselekedeteinkkel mennyire óvjuk a környezetet, amiben élünk.