A Szolgáltató Város
2019. augusztus 28. Több blog
Nemzetközi konyhakerti világnap
A Nemzetközi Konyhakerti Napot (World Kitchen Garden Day) 2004 óta rendezik meg világszerte mindig augusztusban, hogy a helyben termelt, organikus és legfőképp egészséges terményekre felhívják a figyelmet. 
A kezdeményezéshez az elmúlt évtizedben számos ország megszámlálhatatlan konyhakertje, közösségi kertje csatlakozott. Magyarországon is sorra szerveződnek a közösségi programok ebből az alkalomból már 2013 óta, ugyanis hazánk ebben az évben vett először részt a világnap eseményein.

„A világnap célja, a bio konyhakertészkedés társadalomban, egészségmegőrzésben és vendéglátásban betöltött pozitív szerepének hangsúlyozása. Egyfajta figyelemfelhívás a helyi élelmiszerek fogyasztásának előnyeire és az emberek motiválása arra, hogy fedezzék fel saját régiójuk élelmiszertermesztési lehetőségeit. Emellett fontos a közösségi szellem építése helyi és nemzetközi szinten is, az általános kertészkedési, főzési és fogyasztási tapasztalatokkal kapcsolatban.”

Nemzetközi konyhakerti világnap
Bár a VKSZ Zrt. tevékenységei közé nem tartozik konyhakerti gazdálkodás, mégis igyekszünk kapcsolódni minden olyan fórumhoz, ahol a kertgazdálkodás, zöldfelületi gazdálkodás említésre kerül. Ha már konyhakert, javasoljuk elmélyedni a kertbarátokat a mélymulcs ember- és környezetkímélő kertgazdálkodás rejtelmeibe. Gyulai István ökológus, kertész, címzetes egyetemi docens által kikísérletezett technológia megmutatja, hogy kapálás nélkül is lehet kertet művelni és milyen technikával lehet megvédeni a kártevőktől.
Nemzetközi konyhakerti világnap

„Mindennek az alapja a forgatás nélküli művelés és a mulcsozás. Ezeket egészíti ki a permakultúrás kertészet, aminek lényege, hogy nem monokultúrákat és sorokat hozunk létre, hanem úgy társítjuk a növényeket, hogy azok egymásra is kedvező hatást gyakoroljanak. A legfontosabb, hogy a mélymulcsos kertészet nem hagyja szabadon a talajfelszínt, megtartja a vizet és az összes, a kertben keletkező zöldhulladékot feldolgozza. Ezzel megújítja a talajt, nem termel szemetet, és nem égeti el feleslegesen a szerves anyagot.” - idézi egy írás az ökológus szavait.

Aki komolyan veszi a konyhakerti gazdálkodást érdemes elmélyednie Gyulai István módszereiben, melyről részletes információkat számos portálon talál. Íme néhány kedvcsináló, ízelítő a módszereiből:

https://humusz.hu/sites/default/files/melymulcs.pdf

https://www.magro.hu/agrarhirek/kapalas-es-asas-nelkul-kerteszkedik-megis-gyonyoruek-a-zoldsegei-hogyan-csinalja/

Nemzetközi konyhakerti világnap