A Szolgáltató Város
2018. november 1. Több blog
Szelektív gyűjtés, szelektív szállítás?
A megnövekedett ügyfélszám kezelése miatt előfordulhatnak problémák.
Szeptember elsején elkezdődött a szelektív hulladékgyűjtő szigetek felszámolása az olyan lakóövezetekben, ahol megvalósítható a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, 120 vagy 240 literes gyűjtőedénybe történő gyűjtéssel. A szolgáltatás az igénybe vevőknek többletköltséget nem okozott, sőt inkább kényelmesebbé tette a hulladékok szétválogatását és gyűjtését.
Szelektív gyűjtés, szelektív szállítás?
A szigetek felszámolásának következő üteme októberben kezdődött, ami már alapjaiban bolygatta fel az eddigi gyűjtés, szállítás rendszerét. A szelektív szigetek bevonásával megnövekedett a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége, de az ügyfelek száma is lényegesen magasabb, hiszen több ürítést kell elvégezni.
Előre nem lehetett felmérni, ki tér át a házhoz menő szelektív gyűjtésre a korábbi szigetekre hordás helyett, illetve az mekkora átszervezést igényel a fennálló begyűjtési rendszerben. A VHK Nonprofit Kft. a járatok átszervezésével igyekszik orvosolni a problémát. Elismerjük, emiatt előfordulhatnak anomáliák, későn érünk oda, nem akkor érünk oda, de minden esetben pótoljuk az elmaradásokat.
Szelektív gyűjtés, szelektív szállítás?
A legfontosabb, amire szükségünk van, a türelem és a tolerancia. Novemberben újabb szigetek szűnnek meg, az ezzel járó többletmunka ismét ránk hárul. Azt kérjük tehát, hogy a megszokott ürítési napokon – vagy akár már előző este - tegyék ki szelektív gyűjtőedényüket közterületre, legkésőbb reggel 6.00 óráig. Ha aznap valami miatt elmaradna az ürítés, ne húzzák vissza az edényt, mert egy későbbi időpontban, de el fogjuk szállítani a szelektív hulladékot.
Türelmüket és megértésüket kérjük a változások és átszervezések ezen szakaszában!