A Szolgáltató Város
2017. június 19. Több blog
Mit rejt a Séd patak?
Vaslábas, zománcozott serpenyő, konzervdoboz – nem, ez nem egy konyhai kelléklista ez a Séd patakból kihalászott több zsáknyi szemét közül néhány és akkor a horogra akadt laptopról, mobil telefonról és rengeteg kábelről még nem is beszéltünk. 
Az Édesvizeinkért Természetvédelmi Egyesület első veszprémi vonatkozású akcióján jártunk szombaton. A szervezet lelkes önkéntesei már fel vannak vértezve tapasztalatokkal, hiszen két patakot már megtisztítottak: Balatonfüreden a Koloska patakot, illetve a Szentkirályszabadja és Balatonalmádi között húzódó Malom-völgyet.

Szombaton a História Malomkerttől a Házgyári útig terjedő szakaszon tisztították ki a Séd patakot és 30 zsáknyi hulladékot gyűjtöttek össze.

Nemcsak fizikai, hanem energetikai tisztítást is jelent ez – mondta Mészáros Balázs az egyesület elnöke.  A tisztítás gyógyítás is egyben, amire nagy szüksége van a környezetünknek.

Az egykori Füredi Szabadidős Egyesület névváltása zajlik éppen, Édesvizeinkért Természetvédelmi Egyesületté szeretnénk válni, országos működési területtel – avat be a távlati tervekbe Mészáros Balázs.  Az a célunk, hogy hazánkban az összes forrás, patak, tó tisztítva legyen, fizikálisan és energetikailag is. Ehhez várjuk további tagok csatlakozását, akik szívesen vesznek részt kezdeményezéseinkben.

Az egyesület veszprémi akcióját a VKSZ Zrt. és VHK Nonprofit Kft. is támogatta, zsákokat és a szemétszedéshez szükséges csipeszeket biztosítottunk az önkénteseknek illetve gondoskodtunk a több zsáknyi hulladék elszállításáról.

Köszönjük a munkát minden lelkes segítőnek, a Séd patak fellélegezhet!