Magyarországi előzmények:           

A kéményseprő ipar az államosításig - 1949 - mester körzetekkel működött.

1949 után megyei kéményseprő vállalatok látták el a feladatot. Kivétel ez alól Csongrád, Veszprém, és Zala megye, ahol nem alakultak meg a megyei vállalatok.

A kéményseprés szakmai felügyelete az Építésügyi Minisztérium hatásköre alá tartozott. A tevékenységet miniszteri rendeletekkel szabályozták.

1990-ben a szakmai felügyelet átkerült a Belügyminisztériumba.

Hosszú évtizedek után az első törvényi szabályozás az 1995. évi XLII. törvénnyel következett be.

Történelmi áttekintés:

Mesébe illő igazságok a kéményekről-kéményseprőkről.

Szinte alig van az emberi kultúra történetének olyan fejezete, melyet ne lehetne így kezdeni: "már a régi görögök", vagy rosszabb esetben "már a rómaiak is". A legkevesebb, amit illő fejcsóválás mellett elmondhatunk az, hogy a kéményseprés terén meglehetősen hanyagnak mutatkoznak a hajdani hellének. Hogy megkerüljék a problémát, a házaikban parázson sütöttek-főztek. A parázs köztudottan kevesebb füstöt ereszt, mint a nyílt tűz, ami keletkezett az, szabadon eloszlott a helyiségben.

A mediterrán vidéken ugyan kevesebbet kell fűteni, mint északabbra, ennek ellenére délen találták fel a füst elvezetésére a kéményt.

A rómaiaknál volt is kémény meg nem is.


A jellegzetes római házakban a világítást és a füstelvezetést az egyik központi helyiség - az un. átrium - a ház középső részén a nyitott mennyezet szolgálta.

Ez a terem volt eredetileg a családi élet központja. Itt élt a család, itt állt a tűzhely is.

A kiáramló füst színezte feketére a mennyezetet, ahonnan a helyiség is a nevét kapta /ater = fekete/.

A mai ismeret a kémény első megjelenési formáját a IX. században a Szent-galleni kolostornál vélték felfedezni. Mások ezt vitatják.
1038-ban Velencében kéményes házakat építettek.
A XII. század közepétől már egyértelmű adataink vannak. Európa több pontjából. /Anglia, Franciaország, Itália/
1137-ben Nürnbergben mászó kéménnyel látták el az épületeket.
A XII. században Skandináviában is említenek kéményt, kb. erre az időre tehető nálunk is a megjelenése.
Van, aki vitatja a kémények feltalálásának Itáliából történő levezetését, és annak második a középkori felfedezését az araboknak tulajdonítja.
Spanyolország nagy részét a VIII. századtól 1031-ig megszállva tartó mórok az Omajjádok cordovai kalifátusának fényes városaiban nem csak kövezett, kivilágított utcák voltak, de fürdők is. Melyeknek kiterjedt fűtési rendszerében kéménynek is kellett lennie. Maga a kémény szó a görög Káminosz szóból ered. Hosszasan lehetne levezetni, az egyes országokban mikor és hogyan honosodott meg a kémény, mint eredeti építészeti elem.
Annyi bizonyos, hogy a XVIII. század a kémények aranykorának tekinthető. Magyarországon az épített falú épületek általánossá válásáról a XVIII. század második felétől vannak megbízható adatok.
Természetesen a XIII-XIV. században is alkalmaztak kéményeket. Erre utaló nyomok a várakban fellelhetőek voltak. A budai várban Mátyás király uralkodása idején már kő- és téglakémények voltak. Írásos emlék maradt fenn Mátyás király intézkedéséről, amellyel Budán a kéményseprő elhelyezéséről gondoskodott.
A kéményseprés német nyelvterületen és Magyarországon jelenleg is honos szabályozásának elvi alapjai Mária Terézia idevonatkozó, 1748-ban kiadott kéményseprő rendeletére épülnek.

A kéményseprő mesterség kialakulása:

Van, aki úgy vélekedik "Olaszországban találták ki a kéményseprészetet és, hogy a legelső kéményseprő olasz ember volt."

Annyi bizonyos, hogy Európában észak-itáliai illetve az olasz-francia Svájc Itáliához közel eső területéről származó mesterek játszottak meghatározó szerepet.

Hosszú időn keresztül a kőfaragók voltak a kéményseprők is.
A kéményseprés lebecsült foglalkozás volt. /Ma is az!/
Az ellenszenv oka lehetett az is, hogy fiatal fiúkkal végeztették ezt a nem könnyű munkát. A 60x60cm, 50x50cm méretű kéményekben kellett a munkát végezni. A kéményben a közlekedést a térdek, sarkok, könyökeinek és vállainak a kémény négy falához szorításával illetve a lábsarok, térdek, és könyökök váltakozó kapaszkodásával mászta meg a kéményseprő. Felfelé kapaszkodva a kaparóvassal a kormot kaparta le, lefelé a maga által készített nyírfa seprűvel a még fennmaradt kormot távolította el.
Magyarországon a kéményseprésnek, mint iparszerű foglalkozásnak teljes bizonyossággal a XVI. századtól számíthatjuk kezdetét.
A XV. században Sopronban az alkalmi füstfaragók fazekasak és ácsok voltak.