A Szolgáltató Város
2014. november 20. Több hír
Munkára készen a hókotrók
A síkosságmentesítés és hóeltakarítás elvégzéséhez 4 db tolólappal és szóróadapterrel ellátott tehergépjármű és 5 db járdatakarító gép tud egyszerre munkába állni Veszprém közigazgatási területén, a belterületi utakon.
Többek között ez is elhangzott a ma délelőtti sajtótájékoztatón, melyet dr. Temesvári Balázs vezérigazgató tartott a Kistó utcai telephelyen. Az esemény apropóját az adta, hogy elindult a „VKSZ” Zrt. téli hóügyeleti rendszere, mely 2014. november 15-től 2015. március 15-ig tart.

A „VKSZ” Zrt. az önkormányzattal kötött, a közterületek tisztántartására vonatkozó szerződés alapján végzi Veszprém közigazgatási területén a hó eltakarítási és a síkosság mentesítési feladatokat. Ez a szerződés rögzíti, hogy a tevékenységek ellátása során kiemelt feladat a fő- és tömegközlekedési útvonalak, valamint a mentőszolgálat, a kórház, a rendőrség és a tűzoltóság működésének biztosítása.

Egyéb útvonalakon csak hótolást végzünk, a járdákon ez zúzalék szórással egészül még ki. A „VKSZ” Zrt. végzi fentiek mellett a buszmegállók, parkolók és kerékpárutak síkosság mentesítését is. Erőforrásaink korlátozottak, ezért alvállalkozókat is bevonunk a hó eltakarítási és síkosság-mentesítési munkákba.

A téli síkosság-mentesítési és hó eltakarítási tevékenységünkben alkalmazott technológia az előttünk álló szezonban nem változik. A szóróanyag só, só-bazalt keverék, bazalt zúzalék és a belvárosi új térburkolaton zeo-calt használunk.

A 24 órás ügyeleti hívószám: +36/20/98-48-988