Óvodáskorban mindent kézzelfoghatóvá kell tenni, alapvető a tapasztalatszerzés lehetőségének megteremtése, amit aztán a kicsik rajzban meg is jelenítenek – magyarázza Palotásné Sárzó Melitta az Egry Úti Körzeti Óvoda óvónője. Életkori sajátosság, hogy a rajzokban megjelenik a jó és a rossz motívuma, a fantáziában élénken él a mesék gondolatvilága, például az hogyan boldogok az állatok, minden színes és csupa zöld.
Sokat kirándulunk, sétálunk, Zöld Óvodaként kiemelten foglalkozunk a körülöttünk lévő környezet ápolásával a mindennapi munkafolyamatok, mint a szemétszedés, a kertgondozás vagy a szelektív hulladékgyűjtés kapcsán. Ezek a közös tevékenységek amellett, hogy példát mutatnak, megfoghatóvá teszik a rajzpályázat témakörét. A gyerekek nagyon lelkesek és nagy kedvvel, örömmel részesei a közös munkának.
Egészen más a felkészülés egy alsó tagozatban és mondjuk a felsősöknél, sőt még az első és második osztályosokat is különválasztanám – mondja Horváthné Berta Éva a Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusa. Mindig sokat beszélgetünk a témáról, a gyerekek elmondják tapasztalataikat, élményeiket.
Fontos, hogy az alkotás, az arra való felkészülés egy folyamat legyen, amikor el lehet merülni a gondolatokban, amikor beindulhat a fantázia. Van lehetőség vissza-visszatérni, csiszolni a rajzokon, esetleg technikát vagy méretet változtatni.
Sokszor csináljuk azt, hogy közösen készítünk, gyűjtünk fotókat a témáról, ezeket az osztályteremben kivetítjük és beszélgetünk róla. Kitesszük az osztály elé a készülő munkákat és rájön az alkotója, hogy egy kiállításhoz bizony erőteljesebb tónusokkal kell dolgoznia. A gyerekek nagyon fogékonyak erre és lelkesek, mi abban segítjük és támogatjuk őket, hogy formálódjon a gondolatviláguk a témában, hagyunk időt a kreatív gondolatok megszületéséhez - avat be a felkészülés részleteibe a tanárnő.
A felkészülés fotói megtekinthetők a Galériában.